Igen, igen!

Amikor messzebb élő vagy nagyon zsúfolt időrendű kliensek keresnek meg, gyakori, hogy a személyes találkozás helyett online konzultálunk.

A technikának köszönhetően a távolság ma már nem jelent hátrányt.

Ennek remek eszköze a Skype, előnye, hogy gyorsan, hatékonyan tudjuk átbeszélni az adott kérdéseket, és a válaszok birtokában könnyebb a megoldás felé lépni. Ezzel a távolságot áthidaló eszközzel élve azonban edzeni is tudunk, ami nem csak az utazási idő megspórolására kiváló, de egy elfoglalt vállalkozó számára igazi kincs, ha egy szabaddá vált órát okosan használhat fel.

Így volt ezzel Móni is, aki Angliában él és virtuális asszisztensként maga is túlterhelt vállalkozóknak segít. Ahhoz, hogy mint vállalkozó és mint vezető is helyt tudjon állni, elengedhetetlen számára a megfelelő állóképesség, így a sport sem hiányozhatott az életéből. Ahogy elmondta, „brutál energia tombol bennem, amit úgy érzem, a testem nem bír el. Azt érzem, hogy a testemet fel kell edzenem ahhoz, hogy elbírja ezt az energiát.”

Munkája révén azonban sokat ül számítógép előtt, ami az ő gerincét sem kíméli, és az utóbbi időben „elég derékfájós” lett, ezért keresett meg engem és kért arra, hogy a heti két, más jellegű edzése mellett segítsem célzottan az ülő munkából eredő hátrányokat ellensúlyozni. Miután átbeszéltük a konkrét célokat, elkezdtük az online edzést és egy hónap tapasztalatait látva örömmel mondhatom, hogy jól haladunk.

Móni így fogalmazta meg: jobb a közérzetem, kevesebbek a fájások itt-ott, más lett a mozgásom, egyenesebb a testtartásom, és talán-talán mintha a sziluett is kezdené visszanyerni a vonalait.

 

A teljességhez azonban az is hozzátartozik, hogy ezek az edzések engem is inspirálnak. Móni tudja, hogy mit akar elérni és nem spórolja ki belőle a munkát. Figyel, odateszi magát, ugyanakkor minden alkalom vidáman telik, mert élvezzük. Még azt is, amikor valami kicsit döcögősebb, mert ilyen is van.

 

Mindketten úgy gondoljuk, hogy az edzés egyben párbeszéd a saját testünkkel is, ezért figyelünk, tanulunk és ezáltal fejlődünk. Így aztán minden találkozást azzal zárunk, hogy beírjuk a naptárunkba, mikor lesz a következő, ami jól illeszkedik mindkettőnk időbeosztásához, hogy abból az egy órából a lehető legjobbat hozhassuk ki.

Hívj, ha időpontot szeretnél egyeztetni:

+36204656033