A történet nem indult jól…

Bár a történet nem indult jól, attól ami kinőtt belőle, mégis igazán fontossá vált. Annyira, hogy elhoztam most neked is.

Itt vissza kell pörgetnem az idő kerekét a kétezres évek elejére, amikor egy különösen aktív időszakomban kiderült, hogy porckorongsérvem van. Amikor egyik pillanatról a másikra a bénulás közelébe kerültem. Teletömve gyógyszerekkel is mindössze annyira futotta, hogy húzva a lábam, menni tudtam kb. 30 métert, aztán le kellett ülnöm a fájdalmaim miatt.

A vizsgálatok kiderítették, hogy két porckorongom is sérves a lumbális szakaszon. Erről már olvashattál tőlem, de amit most elmesélek, arról most először írok.

Haragudtam a világra, a sorsomra

Ajánlásra eljutottam az ország akkori egyik legjobb, sportolókra szakosodott mozgásterapeutájához és, semmi sem drága, ha az ember lánya gyógyulni akar alapon, „járni kezdtem” hozzá. Az idézőjel annak szól, hogy amire akkor képes voltam, az inkább vánszorgás volt. Kicsoszogtam a ház előtt parkoló autómhoz, összeszorított fogakkal beültem az ülésbe, de a neheze még csak ez után jött. Ki kellett nyújtanom a lábaimat a pedálokhoz. Ezt azonban nem tudod úgy megcsinálni, hogy a medence környéki szöveteidet és ezzel együtt a fájdalmas területed kikapcsold.

Mentem, mert jobban akartam lenni, de közben haragudtam a világra, a sorsomra.

Az első tornáink nagyjából úgy néztek ki, hogy a terapeuta fogta a lábamat, miközben én hanyatt fekvésben néztem a csillagokat, és elkezdte emelni. Kb. 30 fok emelésnél a csillagok elhomályosultak és fekete sötétséggé változtak, én pedig felnyögtem. A nyögés jó, mert segít felszabadítani a feszültséget, de sejtheted, mennyire nem csak a feszültségtől szerettem volna megszabadulni.

Amikor képes lettem alázattal ránézni a történtekre

Kicsit azért minden alkalommal jobban lettem, hónapok múltával pedig eljutottam egészen addig, hogy újra visszamentem ugrálni az aerobic órákra. Amitől aztán megint ott találtam magam a kezelőágyon, pont annyira rossz állapotban, mint előtte.

Kellett pár hullámvölgy, mire megértettem, hogy ha mindent ott és úgy folytatok, ahol korábban, akkor nem is számíthatok más kimenetelre sem.

Persze, én is megpróbáltam, hátha én leszek a kivétel, de a vége mindig az lett, hogy fájt, és más emelgette a lábaimat. Ami azért elég gáz 35 évesen.

Sok időbe telt, mire hajlandó lettem alázattal fordulni a testem és a tudás felé. Leginkább magammal küzdöttem. A saját hitemmel, sztereotípiáimmal, mindennel, ami addigra a hátizsákomban összegyűlt és amit időbe telt letennem.

Volt egy pillanat, pontosan emlékszem rá, amikor valami felszakadt bennem. Mintha egy nagy fal, ami addig előttem hatalmasodott, egyszeriben ledőlt volna. Nyilván kellett az a sok apró repedés, ami addig keletkezett rajta, ahogy kellett az a vízió is, hogy elhiggyem, lehet ez jobb. Mi több, nekem is lehet. Hogy én is meg tudom csinálni.

Minden nap szorgalmasan csináltam a speciális nyújtásokat és összeraktam a saját tornagyakorlataimat, amiket addig csiszoltam, amíg azt nem éreztem, hogy ez az, megvan.

És működött. Egyre jobban lettem. Már nem kellett hozzá gyógyszer, sem más kezelés. És egyre jobban élveztem, ahogy azt is, hogy egyre magasabbra emelem a lábaimat. Segítség nélkül és már nem csak fekvő helyzetben.

A bennünk élő harcos megismerése

Nem ironikus, hogy olykor mennyi munka van abban, hogy eljussunk oda, ahonnan indultunk, a 0. pontra?

De biztosan te is látod a saját utadon, hogy csak látszólag jutunk ugyanoda. A tudás, tapasztalat amit közben megszerzünk, az rengeteg változást elindít bennünk, amitől mi már biztosan nem leszünk ugyanolyanok.

Ha képesek vagyunk mást választani mint korábban, az máshova is visz bennünket. Feltárul előttünk a világ egy másik arca, aminek a létezéséről sem tudtunk korábban.

És megismered azt, aki valójában vagy, a harcost. Azt, aki a némán tűrő, beletörődő éned álarca mögött rejtőzik, és alig várja, hogy szabadon engedd.

Nekem ehhez lett a segítségem a mérlegállás. A jóga világában tuladandasana, ami azért nehéz, mert ebben a pózban úgy kell kinyújtóznod, hogy a karjaid, a fejtetőd és a lábaid egy tengelyen vannak, miközben a másikat, az álló lábadat is kinyújtod.

Ha a vállad nincs a helyén, és/vagy az elülső fascia-láncodban van elakadás, feszülés, akkor nem tudod a füled mellé emelni a karjaidat és kinyújtózni a fejtetőddel ebben a vízszintes helyzetben. Ha a hátsó fascia-láncodban van az elakadás és a combhajlítóid túl feszesek, akkor nem tudod kinyújtani az álló lábadat.

Szóval harmóniában kell lennie a mozgásrendszerednek ahhoz, hogy ezt, így „összerakd”.

Ahogy mi változunk, úgy változik a világ

Te milyen világot álmodtál magadnak?

Amikor először ráéreztem ennek a gyakorlatnak az ízére, még egyáltalán nem tudtam megcsinálni, de azt pontosan éreztem, hogy ez lesz az én tesztem. Amikor meg tudom csinálni, akkor rendben leszek. És ha még élvezni is tudom amit közben megtapasztalok, attól tökéletesen megváltozik a világom.

Pont múltkor meséltem egyik órán, hogy ezt a gyakorlatot még az esti fürdésnél, a fürdőszobában is meg szoktam csinálni. Miért pont ott? Miért ne? 🙂 Ha egyszer élvezem! De nem csak a fürdőszobában.

Az országnak, világnak már sok pontján kipróbáltam benne magam, sziklán, finoman lökdöső szélben, hóban… Egy egész gyűjteményem van ma már mérlegállásból. 🙂

Ez számomra a bizonyíték, hogy amit elhatározunk és tényleg beleállunk, azt meg tudjuk csinálni. Lépésről, lépésre.