A testbeszédünk azt mutatja, ami bennünk zajlik, lényegében az érzelmi állapotunk leképződése.
A magyar nyelv szemléletessége révén, sokszor elég szavakba öntenünk, hogy mi munkálkodik a lelkünk mélyén és a testi tüneteink magyarázatot nyernek. Pl. amikor rájövünk, hogy „hátunkra vesszük” a problémákat, és még mondjuk is, „úgy kellett ez nekem, mint hátamra a púp” vagy hogy „nehéz meglépnem”, és megértjük, miért lett hajlott a hátunk, miért jelent meg az a púp a nyakunknál, vagy miért fáj a lábunk, térdünk.
Egyik vendégem panaszolta, hogy már másodszorra ázott be a lakása, és megint falbontás van nála, neki pedig úgy megfájdult a háta, pedig még neki sem állt a takarításnak. Nyilvánvaló, hogy ezt az állapotot stresszként élte meg, amitől feszültté váltak az izmai, más testtartást vett fel és már önmagában ez okozhat panaszt. Ilyenkor teli leszünk fájdalmas trigger pontokkal, amit még finom mozgásokkal, masszázzsal, kineziológiai tape segítségével lehet oldani, ha azonban egy érzelmi állapot tartós, annak elmúltával is fennmaradhatnak a testi tünetek. Ilyenkor ugyanis egy olyan mozgásmintát követünk hosszabb ideig, amit szokásunkká tettünk. Erre pedig az életmódunk ráerősíthet, ami a kezdeti, még hanyag testtartásra is igaz.
Sokszor kamaszként veszünk fel olyan testhelyzetet, ami rajtunk ragad, amikor hirtelen növekedésnek indulunk, változnak a testi arányaink, ami szokatlan/zavaró lehet, esetleg túl magasnak érezzük magunkat vagy nem tudunk megbarátkozni az életkorral járó testi változásokkal… Ebben az időszakban ráadásul a társak és a celebek példája is sokkal meghatározóbb, követjük és észrevétlenül is utánozzuk azt, akit kedvelünk.
A sok és rossz testhelyzetben való ülés, a nagyfokú hízás, de az anyasággal járó tényezők is, a növekvő has mellett, a szoptatás, hordozás is mind fokozzák annak az esélyét, hogy egy minta tartós testi változásokat eredményezzen.
A testtartáson csak úgy tudunk változtatni, ha átírjuk az eredeti mintát és ezzel párhuzamosan hatunk a megváltozott izomegyensúlyra.
Az előbbihez odafigyelés és tudatosság szükséges, míg a másikhoz olyan mozgás, ami lazítások-nyújtások-erősítések egymásra épülő rendszerével képes hatni a testegyensúlyra. A folyamatot segíthetjük számos eszközzel, de ez a két elem kelleni fog az eredményességhez.
Mindez attól nehéz, hogy lényegében egy vagy több szokásunktól kell megválnunk és azt másfajta szokásra, szokásokra cserélnünk. Te is tapasztaltad, hogy nem elég azt mondanod a gyerekednek, hogy húzd ki magad, ha nincs meg a megfelelő érzelmi töltet a változtatáshoz és a kötőszövete, izomzata állapota sem megfelelő, akkor 2 perc után ugyanúgy fog állni, ülni, mint előtte. És ezzel mindannyian így vagyunk.
Szokták mondani a szülők, hogy a gyerek „hiúságból kezdett sportolni”. Azt gondolom, felnőttként is sokat segít, ha ez a jobban akarunk tetszeni faktor ott van. Ami nem azt jelenti, hogy mindenek felett másoknak akarjunk megfelelni, de lévén, hogy társadalomban élünk, dolgozunk, kapcsolódunk, nem mindegy, hogy milyen képet közvetítünk magunkról. Hogy azt üzeni a testbeszédem, hogy rendben vagyok magammal, aktívan, nyitottan, tettre készen állok, vagy azt, hogy fülem-farkam lóg, elegem van mindenből, mindenkiből és csak bezárkózni vágyom.
Számos megfigyelés, kísérlet és a saját tapasztalataim is azt igazolják, hogy a testtartáson dolgozva vissza tudunk hatni az érzelmekre. Ha nyitjuk a mellkasunkat, ha helyre tesszük a vállainkat és a fejünket, érzelmileg is nyitottabbá, befogadóbbá válunk. És így belenézve a tükörbe, már attól is nő az önbizalmunk, hogy tetszünk önmagunknak.
De kinek ne lenne időnként olyan időszaka, amikor nem a legrózsásabbak a körülmények?! Ilyenkor, ha a kedvetlenség ellenére kihúzod magam és mosolyogsz, meg fogod látni, hogy pár percnyi gyakorlással már is derűsebben fogod érezni magad. Ha másért nem, azért, hogy ki lehet ilyen ütődött, hogy egy parkolási bírság csekkel a kezében mosolyog :-)? A tényen nem fogsz tudni változtatni, de az eredményén igen. Nem lesz tőle elrontva a napod, és lehet, ez az önbizalom és derű, egy olyan eredményhez segít hozzá, amivel a többszörösét megkeresed ennek a tételnek.
Próbáld ki!