Elmúlt karácsony, szilveszter, újév és az ünnepnapok csendes – bármit tehetek, amihez csak kedvem van – kötetlenségét felváltja a szokásos mókuskerék, az álmainkat pedig, amiket az elcsöndesedett pillanatainkban elővettünk, újra bedarálják a mindennapok.
Mindannyian vágyunk rá, legalábbis egy időben biztosan vágytuk, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, és hogy a testünk támogasson bennünket a céljainkban. Egy darabig ez többnyire lényeges munka és erőfeszítés nélkül is megy, de egy kor vagy (túl)súly fölött vagy amikor a probléma olyan hosszú ideje fennáll, hogy már újabb és újabb rétegek rakódtak rá, elfedve azt, amit még könnyűszerrel nyakon lehetett volna csípni, bizony, egyre nehezebb. Persze, minden a céljainktól függ. Aki szeret jókat enni, és kicsit sem zavarja, ha cserébe túlsúlyt kell cipelnie a lábainak, szuszogva lépcsőzni, és kétszer meggondolni, hova induljon el gyalogosan, az a megkívánt falatokra akkor is igent fog mondani, ha azok mindegyike olaj a tűzre.
A jutalomnak elég csábítónak kell lennie ahhoz, hogy tegyünk érte. A finomságoknak kevésbé csábítónak, mint újra beleférni a szűk farmerbe.
De motivált maradni nem könnyű, mert a kényelmesebb út mindig vonzóbb. Felkelni reggel egy fél órával előbb a nyugodt reggeli vagy egy átmozgató torna kedvéért, munka után elmenni egy edzőterembe vagy egy nagyot sétálni, kocogni a szabadban, bevásárolni, majd elkészíteni azt a minőségű ételt, ami egészséges, ez munkás. Ezért, ha nem tartjuk a szemünket a célon, az első leendő alkalommal el is tévelygünk. És pár hét, hónap múlva pedig már újra a régi keréknyomban zötykölődünk.
Ugyan nem így szeretnénk, de annyira nem találjuk rossznak ezt az állapotot, hogy újra beleálljunk egy változtatási kísérletbe. De ismered már a további utat. Tudod, milyen, amikor a szőnyeg alá söpört szemét kezd kikandikálni. Amikor megmérgezi a napodat a fájdalom, a rosszkedv, amikor erőtlenül, motiválatlanul telnek el a napok.
Hogyan csinálják azok, akik sikerrel vitték végig az elhatározásukat? Lefogyni, megerősödni, derékfájás nélkül élni, nem lehetetlen küldetés. De az is igaz, hogy munka, család, háztartás mellett nem is sétagalopp.
Mit szólnál, ha
- ez megváltozna, és többé nem veszítenéd el a motivációdat?
- bármilyen kényelmes is egy másik út, többé nem térülnél el?
- összeraknánk és önműködővé tennénk azt a receptet, amivel nap, mint nap haladni tudsz?
Nem akarsz várni? Itt és most izzik benned a tenni akarás?
Akkor kezdjünk bele MOST!
Csatlakozz a 21 napos programunkhoz és hozzuk ki belőled a legjobbat!
Hogyan tudsz csatlakozni?
- Mindenek előtt írd fel egy papírlapra, a naptáradba vagy egy post it-re, amit kiragasztasz a monitorra, bárhová, ahol minden nap látod, hogy mit szeretnél elérni, de még jobb, ha választasz egy fotót, amit bármikor meg tudsz nézni. Ha szeretnéd, mondd el vagy mutasd is meg a csoportban, örömmel veszem, de ha nem akarod, az sem baj. Viszont fontos, hogy szánj egy kis időt rá, hogy végiggondolod. Hosszúra azonban ezt ne nyújtsd, mert haladni akarsz, igaz?
- Csatlakozz a Facebook oldalunkon található csoporthoz és ott írd meg kommentben, hogy KEZDJÜK. Innen fogom tudni, hogy nem egy nézelődő vagy, hanem egy tettre kész megvalósító.
Itt tudsz csatlakozni a Hozd ki magadból a legjobbat! csoporthoz: https://www.facebook.com/groups/582511012585166/?source_id=234200619943488
A csoport zárt, ezért a csatlakozási kérésed elfogadását követően tudsz olvasni, írni a csoportban.
Hogyan tudsz a programban haladni?
Minden nap mindössze 3 dolgod lesz:
- 1. belenézel a tányérodba/poharadba (ehhez is kapsz tőlem segítséget),
- 2. végzed azt a mozgást/gyakorlatsort, amit megosztok a csoportban,
- 3. szintén a csoportban az eredeti „KEZDJÜK” bejegyzésed alatt megírod az aznapi tapasztalatodat. Ezt kezdd mindig azzal, hányadik napnál tartasz éppen (1-21-ig).
Nem foglak ellenőrizni és izélgetni. Ez a te bulid, a te célod, a te életed, de ha adódik kérdésed, fontos, hogy azt is megírd, mert csak így fogok, fogunk tudni neked segíteni benne. Nem leszel egyedül, gondolkozz bátran csapatban!
Bármikor csatlakozhatsz a csoporthoz, de fontos, ha elkezded a programot, tehát, ha leírtad, hogy KEZDJÜK, onnantól fogva MINDEN NAP ezt a 3 dolgot (étkezés, mozgás, komment) meg kell csinálnod. Ha bármelyik lépés kimarad, akkor újra indul a 21 napod. (Újra elindíthatod „kezdjük”-kel.) Akkor is, ha csak egy pont is kimaradt.
Nem is bonyolult, igaz?
Akkor kezdjük?
Lelkes izgalommal várlak!
Kriszta