Várnay Endre
Gyógymasszőr és Yumeiho terapeuta vagyok.
1974-ben születtem Budapesten. A 20-as éveim elején fogalmazódott meg bennem a vágy, hogy a természetes gyógyítás valamely ágazatában kipróbáljam magam, de arra, hogy ez teljesüljön, közel 10 évet várnom kellett. Addig is érdeklődésemet a harcművészetek, keleti filozófiák, spirituális tanok felé fordítottam. Majd mikor sok év múlva egy napon felébredt bennem a gondolat, hogy a masszírozást jó lenne kipróbálni, másnap egy barátom „mellékesen” megemlítette, hogy pár nap múlva indul egy Yumeiho masszázs tanfolyam.
Így történt, hogy azon a hétvégén már a tanfolyamon ültem. Nem tudtam mi vár rám, ismeretlen volt addig előttem a Yumeiho világa, mégis egy életre szóló „szerelem” lett belőle.
Munkám során mindenkinek egyénre szóló, testi, érzelmi és mentális állapotának megfelelő kezelést adok, amely a Yumeiho terápia elemein kívül energetikai kezelést is tartalmaz.
Minden érdeklődőt szeretettel várok!
Minden betegségnek téves vagy még nem helyes életfelfogás az oka, és minden válság egy esély magvát hordozza. (C.G. Jung)
Amikor önmagadon javítasz, a világ is megjavul. (Sai Baba)